Biomassza

HomeMinden ami zöld

Biomassza

A 18 milliárd forintból megvalósuló bioetanol üzemben a tervek szerint évente 500 ezer tonna kukoricát fognak feldolgozni. Somogy megye legna

Energiatakarékosság
25 MW teljesítményű szélerőműparkot helyzetek üzembe Bőnyben
Napelemes fagyasztóládák

A 18 milliárd forintból megvalósuló bioetanol üzemben a tervek szerint évente 500 ezer tonna kukoricát fognak feldolgozni.

Somogy megye legnagyobb termelő beruházása lesz a Marcaliban 18 milliárd forintból megvalósuló bioetanol üzem, amelyben a tervek szerint évente 500 ezer tonna kukoricát dolgoznak fel. Egy amerikai befektető, a CSLM Holding és a magyar Bio-Tech-Energy Kft. közös beruházásáról Rácz János, a magyar cég ügyvezető igazgatója elmondta: az ez évi előkészítő munka után 2007-ben elkezdődhet a beruházás. Eredményeként az év végére, de legkésőbb 2008 elejére a város keleti ipartelepén elkészül az üzem, amely 50 embernek ad munkát, közvetve pedig 500 termelőnek a térségben.

Tájékoztatása szerint a beruházáshoz szükséges forrást az amerikai cég biztosítja, miként az alkalmazott technológiát is ők adják. A magyar partner szaktudásával, jogi ismereteivel és a beruházás lebonyolításával vesz részt a projekt megvalósításában, amelyben a két cég fele-fele arányban tulajdonos.

Szanyi Tibor, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium politikai államtitkára példaértékűnek nevezte a marcali kezdeményezést. Kiemelte: fontos projekt indul el a városban, amely hosszútávon meghatározó jelentőségűvé válhat a térségben. Rámutatott: az energiapiacon sordöntő folyamatok mennek végbe, a megújuló energiaforrások mind nagyobb szerepet kapnak, s ebben Magyarországnak jó esélyei vannak, hogy versenyképes iparágat hozzon létre.

Suchman Tamás, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára szerint az alapanyagellátás és a logisztikai háttér szempontból is jó helyen épül meg a bioetanol üzem, ugyanis a térségben jelentős a kukoricatermelés, az M7-es autópálya közelségének pedig a szállításban van jelentősége. Az államtitkár a beruházás jelentőségét hangsúlyozva kiemelte a munkahelyteremtést, a térségben megtermelt kukorica biztonságos értékesítését.

Sütő László, Marcali polgármestere emlékeztetett rá, hogy a négy éves városfejlesztési koncepció markáns része bioenergiára épülő beruházás.

Elmondta, hogy több befektetővel is tárgyaltak, keresték a megfelelő partnert. A magyar-amerikai közös befektetői csoporttal fél éve kezdték el az egyeztetéseket, mára sikerült megállapodniuk, most pedig elkezdődhet a beruházás előkészítése – tette hozzá.

Howard Kloch, az amerikai befektető társaság elnöke elmondta, hogy jelenleg három, a marcalihoz hasonló projekten dolgoznak az Egyesült Államokban. Ezek még megvalósításra várnak, ám partnereiken keresztül a világ különböző pontján már vannak tapasztalataik ilyen beruházásokról – tette hozzá. (MTI hír)

COMMENTS